Rólam


Blau B. Ádám

egy Pest megyei kis faluban felnevelkedő, de Pesten született fiatalember, aki a középiskolát Kőszegen végezte.

1987-től tisztítástechnológiai vállalkozó.

1990. szeptember 4-én barátaival közösen megalapította a Nemzetközi Betegsegélyezési Társaság (NEBET) nevű társadalmi szervezetet. A kizárólag külföldön elvégezhető gyermek-műtétek járulékos költségeinek szponzorációja szervezését végezték.1993-ig volt a NEBET elnöke.

1994-ben a Patronit Szövetség nevű szervezetet hozta létre, mint alapító elnök, azzal a céllal, hogy a magyar civil társadalom segítő háttér-menedzsmentjét megteremtse társaival.

Az összes társadalmi tevékenységét saját vállalkozásból (tisztítástechnológia és kereskedelem) fedező Blau B., 1998-ra csődközelbe került.

Kénytelen volt egy ingatlanos cégnél munkát vállalni. A szakma kitanulása után gyorsan egy új feladattal bízták meg: az 1999-ben bejegyzett Ingatlantár című újság teljes létrehozását bízták rá, aminek 2003-ig főszerkesztője volt. Itt ismerkedett meg a fotográfiával.

2001-ben megházasodott. Két gyermeke született.

2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Lapnyilvántartási Főosztályán nyilvántartásba vetette a Pannon Journal társadalmi, közéleti folyóiratot, amelynek kiadója és főszerkesztője volt.

A Pannon Journal 2004-ben három egymás utáni számot élt meg nyomtatásban, majd 2007. első félévében volt jelen az interneten, mint hírportál.

2003. végén újra tisztítástechnológiai vállalkozásba kezdett.

2012-ben alakuló ülésén a Magyar Társadalometikai Társaság (MTET) elnökének választotta.

2021-ben a Magyar Amatőr Újságírók és Fotóriporterek Szervezete választotta az elnökévé.

2022. tavaszán pedig elindította régi nagy projektjét a Pannon Journalt.

Sok jó meglepetést várhatunk még a tisztítástechnológiai szakembertől, aki kereskedő, ingatlan értékesítő-értékbecslő, kiadó, szerkesztő, fotográfus, fotóriporter, civil szervezeti vezető és nem utolsó sorban Forma-1 szakértő.
...és ami még ennél is fontosabb, hogy életpárti és "minden izmus" ellenes.


Nagy Attila összefoglalója



                                                          Ez egy régebbi kép.

Magamról

Médiatulajdonos, tartalomkészítő és társadalomszervező vagyok.
A Pannon Journal blogportál tulajdonos-alapítója, szerkesztő bloggere, fotóriportere.

Életem legnagyobb vágya, hogy a lehető leg magasabb szinten hozhassam össze a világ magyarságát.
Mert meggyőződésem, hogy kincsei vagyunk ennek a bolygónak.

Soha nem voltam igazi vállalkozó.
Mert vállalkozónak túl nonprofit és civil a gondolkodásom.
Társadalmi tevékenységekben pedig túlságosan vállalkozó szellemű vagyok.
Sajnos a mai idők nem sok rugalmasságot biztosítanak.
Mintha az életszerűség nem lenne fontos ebben a világban.
Talán az észszerűség kiveszésének határára sodródtunk.

Ami nem jelentheti az alapvető szabályok áthágását.
Az útkeresés nagyon fontos és rendkívüli kreativitást igényel az erkölcs és etika határain belül.

A XXI. századra oda jutottunk, hogy nagyon nagy erőfeszítést igényel az elvi elfogultságoktól, az ideológiák, izmusok és konteó elméletek erőszakos áradatától való távolságtartás.

Én teljes erőmmel ezen vagyok.
Amit nagyon remélek, hogy sikerül is.

A Pannon Kalendárium blog tulajdonosa vagyok de
a blog működtetője, készítője FÖLDI GYÖNGYI.
Akivel szuper együtt dolgozni!


A Pannon Mozaik blog tulajdonosa, készítő-szerkesztője vagyok jelenleg. Keressük azt aki szívesen vinné tovább és tényleg alkalmas is erre a feladatra.


 A Heted hét blog tulajdonosa, készítő-szerkesztője vagyok jelenleg. Keressük azt aki szívesen vinné tovább és tényleg alkalmas is erre a feladatra.


A KÖZ INFÓ blog tulajdonosa, készítő-szerkesztője vagyok jelenleg. Keressük azt aki szívesen vinné tovább és tényleg alkalmas is erre a feladatra.


A Nipponológia blog tulajdonosa, készítő-szerkesztője. Ez az egyetlen saját projekt. (Ezt sajnos nem osztom meg senkivel.)



A lap tetejére:


Egy vers


Váci Mihály

Még nem elég

Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.

Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!



MEG MÉG EGY...

Radnóti Miklós

NEM TUDHATOM...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőtem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítanod vasút vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944