Rólam
Blau B. Ádám
egy Pest megyei kis faluban felnevelkedő, de Pesten született fiatalember, aki a középiskolát Kőszegen végezte.
1987-től tisztítástechnológiai vállalkozó.
1990. szeptember 4-én barátaival közösen megalapította a Nemzetközi Betegsegélyezési Társaság (NEBET) nevű társadalmi szervezetet. A kizárólag külföldön elvégezhető gyermek-műtétek járulékos költségeinek szponzorációja szervezését végezték.1993-ig volt a NEBET elnöke.
1994-ben a Patronit Szövetség nevű szervezetet hozta létre, mint alapító elnök, azzal a céllal, hogy a magyar civil társadalom segítő háttér-menedzsmentjét megteremtse társaival.
Az összes társadalmi tevékenységét saját vállalkozásból (tisztítástechnológia és kereskedelem) fedező Blau B., 1998-ra csődközelbe került.
Kénytelen volt egy ingatlanos cégnél munkát vállalni. A szakma kitanulása után gyorsan egy új feladattal bízták meg: az 1999-ben bejegyzett Ingatlantár című újság teljes létrehozását bízták rá, aminek 2003-ig főszerkesztője volt. Itt ismerkedett meg a fotográfiával.
2001-ben megházasodott. Két gyermeke született.
2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Lapnyilvántartási Főosztályán nyilvántartásba vetette a Pannon Journal társadalmi, közéleti folyóiratot, amelynek kiadója és főszerkesztője volt.
A Pannon Journal 2004-ben három egymás utáni számot élt meg nyomtatásban, majd 2007. első félévében volt jelen az interneten, mint hírportál.
2003. végén újra tisztítástechnológiai vállalkozásba kezdett.
2012-ben alakuló ülésén a Magyar Társadalometikai Társaság (MTET) elnökének választotta.
2021-ben a Magyar Amatőr Újságírók és Fotóriporterek Szervezete választotta az elnökévé.
2022. tavaszán pedig elindította régi nagy projektjét a Pannon Journalt.
Sok jó meglepetést várhatunk még a tisztítástechnológiai szakembertől, aki kereskedő, ingatlan értékesítő-értékbecslő, kiadó, szerkesztő, fotográfus, fotóriporter, civil szervezeti vezető és nem utolsó sorban Forma-1 szakértő.
...és ami még ennél is fontosabb, hogy életpárti és "minden izmus" ellenes.
Nagy Attila összefoglalója
"A média hatalom." Déri János
Mondta ezt egy olyan ember, aki sokakon segített a média által.
Nekünk is ezt kell tennünk.
Mások szolgálata a fő feladat.
"Erőnkhöz mérten, de szükséges példát mutatni és keresni azt, ami mindenkinek jó."
"Az összefogásban mutatkoznak meg igazán az emberi értékek."
Magamról
Alapvetően egy nyughatatlan embernek tartom magam, aki nagyon el tud lustulni. A lustaság pedig céltalanság és depresszió felé viszi az embereket.
Pont ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy önző céljaim legyenek.
Számomra sokkal többet jelent az, ha hasznos lehetek, ha számítanak rám és ha felelősséget viselhetek másokért.
A teher és a súly az, ami engem előre visz, éltet.
E-miatt kezdtem el újra keresni a forradalmár jellegű, nyughatatlan, de nagyon értelmes emberek társaságát.
A Blauverzoom weboldal is erről szól.
Szerintem sokkal többek vagyunk annál, mint amit elképzeltünk.
A kreativitásunkat, ötleteinket pedig nem szabad hagyni elveszni.
Együttes erővel megvalósíthatók.
Sokkal hasznosabbak is tudunk lenni annál, mint amik most vagyunk.
...és valljuk be őszintén, hogy nem a legjobb világot éljük.
Nagyon-nagy szükség van ránk!
Erősen hiszek abban, hogy nonprofit és a for profit szféra találkozásipontján még sok kiaknázatlan terület van, amit még fel sem fedeztek.
A társadalmi megmozdulásoknak, a nemes célokért való megmozdulásoknak sokkal inkább együtt kell működniük a vállalkozásokkal.
A közös érdeket mindig könnyű megtalálni, csak akarni kell.
Minél több a közös cél, kapcsolódásipont annál intelligensebb egy társadalom.
Mint ahogy az agyi neuronok hálózata is minél bonyolultabb (a kapcsolódásipontok révén) annál értelmesebb az egyén.
" Egy intelligens társadalomban nincs gyenge láncszem."
A lap tetejére:
Egy vers
Váci Mihály
Még nem elég
Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.
Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!
MEG MÉG EGY...
Radnóti Miklós
NEM TUDHATOM...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőtem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítanod vasút vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
1944